Mire a ‘tömegpusztító fegyverek'-rõl szóló hazugságok kiderültek Blair és társai átváltottak a ‘rezsim változás' szükségességére mint az iraki invázió igazolására. "Legalább megszabadultunk Saddam-tól", szólt a nóta. Arról nincs vita, hogy Saddam diktatúrája brutális volt, de mitõl és mennyivel jobb ez a jelenlegi, a brit és amerikai bajonetek segítségével bevezetett "demokrácia" az iraki népnek? Míg kormányok és a média a becsült sérültek és elesettek számán vitatkoznak, az kétségtelen, hogy most még annál is többen halnak meg a megszállás miatt, mint a legsötétebb Saddam terror idején. The Lancet (a brit orvosi kamara kiadványa) lapjain megjelent AzIiraki Háború Humán Ára címü riport 655,000-re (Irak civil lakosságának 2.5%-a) becsli az invázió elmúlt három évében és közvetlenül a megszállásból eredõ halottak számát. Ez feltárja, hogy mit jelent Bush és Blair "rezsim változás"-a: férfiak, nõk és gyermekek tömeggyilkosságát; az ország infrastruktúrájának romba döntését; és a polgárháborúba való süllyedést.
A riport szerint erõszak okozott 601,000 halált. Ugyanakkor, 54,000 haláleset szorosan összefügg Irak romba döntött infrastruktúrájával és az egészségügy összeomlásával. Olaj-gazdag Irak csak naponta négy óra villany szolgáltatásra képes.
Bush és társai szempontjából, a kongresszusi választások közeledtével, nagyon szerencsétlen az iraki háború fokozódó népszerütlensége. Hasonlóan, az iraki háború és az ezzel kapcsolatos hazugságok és intrikák Blair vesztére lett.
Ugyanakkor a katonaságnak is katasztrófát jelent a háború. Eddig 2780 amerikai és 119 brit katona vesztette életét. A közhangulat a seregnél évek óta a legrosszabb. Brown (aki, ne felejtsük, mindig is a háború mellett állt) most adó engedményekkel próbálja megbékíteni az Irakban szolgáló katonákat. Mintha egy pár fillér kárpótolni tudna azért a sok elesettért, sebesültért és a pszichológiai sérülésekért amit a katonaság szenvedett az elmúlt három és fél évben.
És mindenek felett, a háború katasztrófa az iraki népnek. 655,000 halott, több mint egy millió hajléktalan, és a legtöbb egy országból származó menekült - ilyen szörnyü csapást hozott az iraki népre Bush imperialista kalandja.
Az ENSZ szerint napi 2000 menekült kel át a sziriai határon. Bush és Blair imperialista iraki kalandja destabilizálta az régiót, sõt az egész világot. A „terrorizmus elleni harc" jó fedezet ahonnan a munkásosztály és a demokratikus jogok elleni harcot folytatni lehet de az imperialisták tetteitõl a terrorizmus nemhogy csökken, hanem pont az ellenkezõje történik: a terrorizmus toborzójává válik.
Valójában, Bush-t és támogatóit az elesettek száma nem érdekli. Vitatják a számokat, szerintük csak 50,000 civil halott van. Az imperialisták nem tekintik embereknek az irakiakat még élve sem (ezt demonstrálják az Abu Ghraib börtöni kínzások és a Fallujah-i tömegmészárlások), nemhogy pontosan számolnák õket halálukban.
Sõt, még az amerikai katonák halála sem érdekli õket, hiszen kijelentették, hogy addig maradnak amíg a gyõzelem az övék nem lesz, függetlenül attól, hogy ez mibe kerül. Ami viszont nagyon érdekli õket, az a választási vereség ami nagyon valószínü a közeljövõben.
Az amerikai uralkodó osztályt különösebben nem érdeklik a Republikánus Párt választási eredményei, inkább a megszállás horribilis költsége és úgy a Közel Kelet mint a világ destabilizácója. Az õ szempontjukból háborúkat nyersanyagokért, piacokért és érdekszférákért érdemes kezdeni. Az iraki háború ezekbõl a célokból egyet sem ért el, bár a fegyveripar, az építõipar és az iraki privatizácókon részt vevõ pénzintézetek vagyonokat söpörtek be.
Az iraki tragédia Bush-t és csapatát reménytelenül egy „exit stratégia" felé hajtja. James Baker (Bush jóbarátja, aki a Reagan adminisztrációnak is tagja volt) egy olyan ötlettel jött elõ, hogy az amerikaiak átadhatnák a régió felügyeletét Szíriának és Iránnak! A diplomaták a „hatalom megosztásáról" beszélnek, szunni, siíta és kurd területeket alkotva. A federalizmus köntöse alatt Irak szétesése és az ezzel elkerülhetetlenül járó etnikai tisztogatások receptje ez. Ez az igazi jelentése az õ úgynevezett 'három állam megoldás'-uknak.
Vannak olyan új neo-konzervatívok, akik egy új Saddam-ot szeretnének látni (feltéve, persze, ha 'barát'-ja lenne az USA érdekeinek). Elliot Cohen úgy ír a Wall Street Journal-ban, hogy mivel az öszes 'B Terv' kétséges, õ szívesen támogatna „csöndben" egy katonai modernizálók által vezetett puccsot!
Ezen tervek zöme valamilyen formában szankcionálja Irak felosztását különbözõ guerilla vezérek dominációja alatt levõ részekre. Ez igazán a 'demokrácia' gyõzelme! 'Irak felszabadítása' mint a háború célja hihetetlen képmutatásnak bizonyult.
Margaret Beckett, brit külügyminiszter, minden irónia nélkül így nyilatkozott Irak szétesésének a lehetõségérõl: "Ez teljesen az iraki nép belügye. Már nagyon elegük van abból, hogy külföldiek diktáljanak nekik, hogy hol legyenek a határaik és milyen döntéseket hozzanak."
Nagyon meglepõen, még a Brit Hadsereg fõparancsnoka, Sir Richard Dannatt, is úgy véli, hogy ideje visszavonulni Irakból (bár az is igaz, hogy ez nem valami 'Útban Damaszkusz Felé' stílusu megtérés redménye, hanem abba vetett hite, hogy Afghanisztánban nagyobb valószínüsége lenne a „gyõzelem"-nek).
Ugyanakkor, az a néhány baloldali által javasolt „exit stratégia", mely a brit és amerikai hadsereget ENSZ békefenntartó erõkkel váltaná fel sem nyújt megoldást. Az, ha egyszerüen a sisakok színét megváltoztatjuk, még nem fogja megakadályozni, hogy az ország elkerülhetetlenül a szektáns ingoványba süllyedjen és háborúzó kiskirályok birodalmaira szakadjon szét.
Irak valamikor a civilzáció bölcsõje volt. Több generáció elmúltával imperialista beavatkozás, intrika és invázió egy nagy temetõvé tették.
Csak egy 'exit stratégiá'-ra van szükség! Az összes imperialista hadsereg azonnal vonuljon ki Irakból! Sem az Egyesült Államok, sem Nagy Britannia, de még az ENSZ sem kényszeríthet semmi 'megoldás'-t Irakra. Irak jövõjérõl csak az iraki nép dönthet.
A megszállók vonuljanak ki, de ez még nem a végsõ megoldás. Csak úgy lehet ennek a tragédiának vége és csak úgy lehet bebiztosítani, hogy soha többet vissza se térjen, ha a szocializmusért való nemzetközi harcot megerõsítjük. A szocializmus, mint világrendszer, az egyetlen, amely úgy Irakot, mint minden más országot, képes megvédeni az imperializmus büneitõl.
Azonnal szünjön meg Irak és Afghanisztán brutális megszállása! Azonnal vonuljanak ki az imperialista megszálló csapatok!