A kubai forradalmat újra megtámadták az imperialisták. Felemelik hangjukat a „demokratikus jogokért”, de ami igazán aggasztja őket az egy olyan ország, ahol a termelő eszközök magántulajdonát eltörölték, ahol a forradalom túlélte a sok hibát és nehézséget és amely ország továbbra is hivatkozási pont az elnyomott tömegek számára Latin-Amerikában. A Nemzetközi Marxista Tendencia határozottan a kubai forradalom támogatása mellett áll ki az imperialista támadásokkal szemben.
A kubai forradalomnak további zaklatásokkal kell szembenézni a kapitalista erők részéről. Egy hisztérikus, bemocskoló kampányt folytatnak nemzetközi szinten, ezzel újra megmutatva a burzsoázia gyűlöletét a forradalom ellen, amely hibái és nehézségei ellenére megmaradt és továbbra is a vonzás fókuszában van a munkások és parasztok között Latin-Amerikában és nemzetközi szinten is.
Orlando Zapata, a fogoly, akit olyan bűnökért tartóztattak le, mint csalás, késelés, betörés és a közrend megsértése éhségsztrájkba kezdett és televíziót, tűzhelyet és saját telefont követelt a cellájába. Őt a Miamiban székelő ellenforradalmárok támogatták és manipulálták, amíg meg nem halt. Ennek a fogolynak a halála kétségtelenül szomorú, de ez lett a vezérfonala az új kampánynak a kubai forradalom ellen.
Zapata halála után négy másik fogoly kezdett éhségsztrájkba, azonban ők kis idő elteltével feladták. Csak egyikük, Guillermo Fariñas folytatta otthonában Santa Clarában, ahol házi őrizetben tartják.
A burzsoázia megmutatja kettős mércéjét. Az USA börtöneiben 7000 fogoly hal meg minden évben. Sokakat meggyilkolnak vagy öngyilkosak lesznek, de amikor egy fogoly meghal Kubában, akkor az imperialisták hirtelen elkezdenek aggódni a foglyok emberi jogaiért. Ennek nem az a tárgya, hogy a foglyok jólétét támogassa, hanem hogy a kubai forradalmat zsarolja és hogy előrébb jussanak harcukban, hogy eltöröljék azt, olyan képmutató kifejezéseket használva, mint az „átmenet a demokráciába”, ami semmi más, mint a kapitalizmus helyreállítására tett kísérlet.
A kapitalisták nem erkölcsi érvek alapján cselekednek, hanem osztályérdekük szerint. Ennek nyilvánvaló példája a jelenlegi riport az Emberi Jogok Értékeléséről 194 országban, amit az USA külügyminisztériuma évente közzé tesz, és ahol a legrosszabban értékelt országok Kuba és Venezuela. Miközben Honduras esetében ugyan kritizálnak néhány bűntettet a Micheletti kormány vezetése alatt, addig elfogadják Porfirio Lobo kormányát demokratikusnak, anélkül hogy megemlítenék a kínzásokat, gyilkosságokat, bebörtönzéseket, amelyeket a munkások, parasztok és diákok szenvednek el. Semmit nem hallottunk Barack Obamától vagy az Európai Parlamenttől erről a rezsimről, de hallottuk az elítélő nyilatkozatukat a kubai forradalommal és Venezuelával kapcsolatban.
A kapitalisták és képviselőik az egyesült államokbeli és az európai kormányokban nem álltak meg a nyilatkozatok kiadásánál Kubáról, sok olyan intézkedést hajtottak végre, aminek célja az ország destabilizálása. Megpróbálják előre mozdítani a mozgósítást Kubában, jóllehet elég kicsiben a “damas de blanco”-val (Asszonyok Fehérben), ahol az amerikai és európai diplomaták részt vesznek. Miamiban is szerveztek tüntetéseket a kubai forradalom ellen, ahol a „tisztességes” állampolgárok, mint a terrorista Posadas Carriles részt vettek. Ezek az akciók nagyobb tüntetésekkel találták szemben magukat, ahol a FEU diákjai sok rendezvényt és demonstrációt szerveztek a városokban, mint Santiago de Cuba és Havanna. Nemzetközi szinten is fontos akciókat láttunk, amik megmutatják a szolidaritást a kubai forradalom támogatására.
Az imperialisták igazi gondja nem az emberi jogokkal, a szabadsággal és a demokráciával van. Az egyetlen, amit akarnak az a forradalom elsöprése. Amit az imperializmus nem engedhet az egy olyan ország létezése, ami ellentmond az imperializmus uralmának, ahol a termelőeszközök magántulajdonát eltörölték. A latin-amerikai forradalmi hullámot valódi összefüggésében a kubai forradalom inspirálta, és így mozgósító erőt képvisel munkások, parasztok és fiatalok milliói számára. A kapitalizmus megszüntetése és a tervgazdálkodás az alapja, annak a fejlődésnek, amit a kubai forradalom elért a mindenki számára elérhető oktatás, egészségügy és lakhatás terén. A „demokratikus jogok”, amire az Európai Parlament és a nemzetközi burzsoá média hivatkozik, az nem más mint a „jog” mások munkájának kizsákmányolására, a „jog” az utcán élésre, mert nem tudják az albérletet fizetni, a „jog” az írástudatlanságra az oktatás hiánya miatt, a „jog” a gyógyítható betegségek általi halálra, mert a közegészségügyi szolgálat lenne az, ami mindenkit szolgál és nem profitot termel. A „jog” a munkanélküliségre és a szegénységre, a „jog” a magántulajdonra azoknak henyélő maroknyi nagybirtokosoknak, akik a föld nagy részét birtokolják stb. A latin-amerikai tömegek mindent tudnak ezekről a „demokratikus jogokról”.
Ebben a csatában a Nemzetközi Marxista Tendencia feltétel nélkül a kubai forradalom oldalán áll, az imperializmus óbégatásával és a „demokratikus” burzsoá közvéleménnyel szemben. A kubai nép ellenállt a hatalmas nyomásnak a Szovjetunió szétesése óta, és mindenekfelett hősiesen életben tartotta a forradalmat. A forradalom elszigeteltsége 91 mérföldre az USA-tól elkerülhetetlenül okozott komoly problémákat. Még úgy is, hogy Fidel figyelmeztetett a bürokrácia és a korrupció elleni harcra. Kuba és a kapitalista világpiac közötti abszolút nem egyenlő a viszony. Kubában ez vita nyitott a forradalom jövőjéről. Néhányan piaci reformokra hívtak fel „a la Kína” (vagy a vietnami modell adoptálása). El kell magyarázzuk, hogy egy ilyen út katasztrófa lenne, ami ajtót nyitna a kapitalizmus gyors restaurálásának. De ebben a vitában hallani lehetett más hangokat is, amelyek olyan megoldásokra hívtak fel azokkal a problémákkal kapcsolatban, amikkel a forradalomnak szembe kell néznie. Ilyen például mint a nép nagyobb részvétele a gazdaság és az állam működtetésében, a forradalom megvédése, és nem a kapitalista metódusok bemutatása.
Számunkra a legjobb út, hogy megvédjük a kubai forradalma,t az a legszélesebb körű munkásdemokrácia lehet, ami a gazdaság és az állam munkásigazgatás alá helyezése munkástanácsokon keresztül, ahogy 1917-ben a forradalmi Oroszországban Lenin is tette és ezzel megvédte a forradalmat. De a kubai forradalom túlélése és folytatása mindenek előtt a kapitalizmus megdöntésén múlik Latin-Amerika országaiban, amelyek forradalmi folyamatokat élek át és előkészítik az utat a racionális és demokratikus tervgazdálkodásra a nép többségének hasznára. Nincs, és nem is lehet szocializmus egy országban, ahogy a marxisták mindig is elmondták és ahogy meg is mutatkozott ez a kapitalizmus restaurációjával a Szovjetunióban, Kelet-Európába és Kínában és Vietnámban is, ami katasztrofális következményekkel kárt a tömegekre nézve. A szocializmus győzelme csak úgy vihető véghez, ha a bankok és a nagyvállalatok kisajátításra kerülnek kapitalista országokban, ami a termelő eszközök magántulajdonú rezsimjének az eltörlését jelentené, és azok felcserélését a munkásosztály demokratikus és kollektív igazgatására a gazdaság felett. Ehhez fontos, sőt döntő jelentőségű létrehozni egy valóban antikapitalista és forradalmi szocialista Internacionálét. Hogy megvédjük a kubai forradalmat és elmélyítsük és véghez vigyük a venezuelai forradalmat a Nemzetközi Marxista Tendencia minden erejével támogatja Hudo Chávez felhívását az V. Internacionáléra, ami közelebb hozza a kapitalizmus végét az egész bolygón.
Nemzetközi Marxista Tendencia
www.marxist.com